„Frissítő gondolatok a lelki egészségért”

A Békéscsabai Szakképzési Centrumban mentálhigiénés konferenciát rendeztek „Frissítő gondolatok a lelki egészségért” címmel április 22-én, szerdán.

A program megnyitóval kezdődött, majd Túry Ferenc pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi tanára tartott előadást „A család a testi egészség fontos pillére” címmel a megjelent érdeklődőknek.

A konferencia zárásaként a résztvevők workshopokon vehettek részt, ahol Székely András, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány elnöke „Kommunikáció a családban” témában osztotta meg gondolatait, míg Győri-Dani Dóra „Lelki erőforrásaink nyomában – Prevenció a gyakorlatban” címmel tartott foglalkozást.

A rendezvény értékes szakmai tapasztalatokkal és hasznos útmutatásokkal járult hozzá a lelki egészség megőrzéséhez valamint a szakmai összefogás és tudásmegosztás folytatásához.

Köszönjük a meghívást a szervezőknek és a résztvevőknek az érdeklődését!

Magyarországi Szövetség a Depresszió Ellen