A Kö7 – Középiskolások Hete 2014-ben indult újra a Szegedhez kötődő fiatalok közösségi eseményeként, folytatva az 1990-es évek Középiskolás Művészeti Hetének hagyományait.
A programsorozat célja, hogy találkozási és szereplési lehetőséget biztosítson fiataloknak, kortól, tudásszinttől és tapasztalattól függetlenül. A rendezvény idén immár 11. alkalommal, 2026. április 20–25. között a Fenntarthatósági Témahét keretében valósul meg. A programok között szabadulószoba, kvízest, koncertek, vitaklub, civil standok és közös alkotási lehetőségek is szerepeltek. Nagy örömünkre szolgált, hogy idén már negyedik alkalommal mutathattuk be az Európai Szövetség a Depresszió Ellen kezdeményezését az április 23-án megrendezésre kerülő Kollégiumi Kavalkádon a lelki egészség témája iránt érdeklődő fiataloknak, pedagógusoknak és civil szervezetek képviselőinek. Köszönjük a meghívást, az érdeklődést, és hogy egy ilyen rendezvény állandó részei lehetünk, megmutatva a fiataloknak, hogy a depresszió kezelhető! Köszönjük a meghívást a szervezőknek és a résztvevőknek az érdeklődését!
Magyarországi Szövetség a Depresszió Ellen
